Szomorú tanulság

2017.03.12 20:49

Köszönjük mindenkinek, aki egy megosztással segített a gazdinak, hogy Maxus cica hazataláljon. Sajnos, ez nem így lett. Maxot megtalálták, de nem úgy, ahogy szerettük volna. Holtan leltek rá egy árokban. Még folynak a vizsgálatok, hogy mi okozta a halálát, mert a gazdi többször járt arrafelé és egyik alkalommal sem látta ott a cicát.

Sajnálom, hogy ezen ügy tanulsága miatt kell megszületnie ennek a bejegyzésnek, de az utóbbi időben sok olyan helyzettel találkoztam, amiért nem mehetek el szó nélkül emellett (meg amúgy sem).

Akik tőlünk vásárolnak cicát, tisztában vannak azzal, hogy alapvető szerződéses feltétel és szóban is a lelkükre kötöm, hogy a Heart Stealer cicák csak hámmal vagy zárt kifutóba mehetnek kültérre. Tenyésztőként egyik gazdiról sem feltételezem, hogy szándékosan engedné ki a cicát őrizetlenül, viszont, ha szabadon, őrizettel egyszer már kint járt, akkor egy óvatlan pillanatban előfordulhat olyan helyzet, hogy kiszökik, kint marad. Esetünkben ez a lehető legrosszabb következménnyel járt, mivel én egy "gyereket", míg a gazdik egy családtagot vesztettek most el. Kicsit magamat is hibásnak érzem, mert a szerződéses feltétel és a többszöri figyelemfelhívás sem bizonyult elegendőnek, ezen én is elgondolkodom a jövőben.

Hasonló negatív tapasztalat – de még ilyen súlyos következményekkel nem járt -, hogy egyes gazdik nem fogadják meg a táplálási tanácsokat, amikről részletes útmutatót kapnak a foglalásnál és a cica elvitelekor is. Probléma esetén természetesen hozzám fordulnak, hogy nem megfelelő a fejlődési ütem, hányás, hasmenés…stb. fordul elő.
Általában néhány mondat után kiderül a probléma és sikerül orvosolni a helyzetet.
Ezek elkerülhetők lennének akkor, ha a kezdeti tanácsokat mindenki komolyan venné és megfogadná.
Gondolok itt arra, hogy:

  • nem hagyunk a cica előtt nedves ételt- végképp nem húst – 1 óránál tovább;
  • ha lehet nem váltunk ételt 1-1,5 éves korig, de ha mégis, akkor a minőséget megtartva(!);
  • alultáplálás-túltáplálás;
  • nem macskának való ételek-italok kint felejtése.

A nem megfelelő táplálás hosszútávon egyre súlyosabb következményekhez vezethet, legrosszabb esetben akár korai elhalálozáshoz is.

Szomorú, hogy a rendkívül sok veszély és egyéb kockázat mellett sokak figyelmetlensége és/vagy nemtörődömsége miatt ilyen helyzetek előfordulhatnak.
Elkeserítőnek találom a helyzetet, mert az ilyen pillanatokban úgy érzem, hogy a befektetett sok-sok munka – posztok, fotók, blogbejegyzések, cikkek, cicanapló – feleslegessé válik, mert nem tudok segítségére lenni a gazdiknak a baj megelőzésében.

A poszt nem azért született, hogy a gazdi felett ítélkezzen, ezért kérünk mindenkit, hogy senki se tegyen hasonlót, e helyett inkább nézzen magába és gondolkodjon el azon, hogy vajon mindent helyesen tesz-e annak érdekében, hogy a hasonló problémákat messziről elkerülje.